Category: közösség
Ha elmúltál 18 és még nem vagy 36, szeretsz filmezni, de még nem rukkoltál elő az ötleteiddel, akkor most ragadj kamerát és egy 5-10 perces kisfilmben mutasd meg magad! Szólalj meg! Hallasd a hangod! Meséld el az életedet, hogyan élsz most, hogyan lehetne jobbá, szebbé tenni, milyen akadályok, nehézségek vagy éppen milyen örömeid vannak?
Ritka Betegeknek szóló családi fejlesztő tábor, gyermekek, fiatalok, és egyénenként legalább egy kísérő részére (egyben élmény terápia is) Balatonfüreden.
Esemény dátuma:
Péntek, 2010, július 2 (Minden nap) - Vasárnap, 2010, július 11 (Minden nap)
A Várószoba egy támogatói közösség azoknak, akik valamely betegséggel és annak gyógyításával kapcsolatban keresnek támogatást, tanácsot és bátorítást.
Készítettem egy rövid összefoglalót a rokkantnyugdíjazással kapcsolatos aktuális jogi szabályozásokról, valamint summáztam az álláspontomat a jelenlegi munkaerőpiaci lehetőségekről. Előbbi a jelenleg hatályos jogszabályok alapján került megfogalmazásra, így objektívnak tekinthető, viszont tartalmaz néhány, általam inkonzekvensnek vélt részletszabályozási anomáliát is. Utóbbi inkább magánvélemény, ezért szubjektívnak gondolt elemeket is magában foglalhat.
A szülő eldöntheti, hogy kinek és mikor mondja el, hogy gyermeke CF beteg. Nagyobb korában a gyermek már maga is határozhat afelől, kit tájékoztat betegségéről. Sokan azt választják, hogy nem akarnak beszélni másoknak problémájukról. Ezt a döntést el kell fogadni. Néha azonban – különösen, ha a gyermek hosszabb ideje nincs jól – megnyugtató, vígasztaló lehet, ha valakivel megosztjuk bánatunkat. Sok család a vallásban, imádságban talál enyhülést.
Nagyon fontos azonban, hogy a CF-es gyermek testvéreit tájékoztassuk
Sziasztok,
hadd hívjam fel figyelmeteket Dr. Holics Klára két írására, amely szerintem nagyon hasznos (vagy talán nélkülözhetetlen) azok számára, akiknek óvodás vagy iskolás korú gyermeke van.
A két könyv bal oldalon a Könyveink dobozban található meg, vagy akár ide kattintva is megtekinthető:
Óvodás vagyok
Iskolás vagyok
Üdv,
S.Attila
Tisztelt Tanárnő / Tanárúr!
Az egészséges gyermekek mellett, a sors kifürkészhetetlen akaratából sajnos több olyan kisgyermek jön a világra, aki valamilyen károsodással születik. Vannak olyanok is, akik a már megkezdett életük során veszítik el egészségüket és válnak súlyosabb beteggé.
Tisztelt Óvoda Vezető!
Kedves Óvónők!
Az egészséges gyermekek mellett, a sors kifürkészhetetlen akaratából sajnos több olyan kisgyermek jön a világra, aki valamilyen károsodással születik. Vannak olyanok is, akik megkezdett kis életük során veszítik el egészségüket és válnak súlyosabb beteggé.
Néhány hete olvasom a gyerekek, és fiatal felnőttek véleményét a CF-es fiatalok honlapjának fórumában, „A CF és én…” oldalon. Én szülőként szeretném saját véleményemet leírni és esetleg segítséget adni azoknak a szülőtársaimnak, akik még nem döntöttek az iskolába járás módjáról.
Friss hozzászólások
5 hét 4 nap
6 hét 4 nap
7 hét 3 nap
7 hét 4 nap
7 hét 5 nap
7 hét 5 nap
7 hét 6 nap
7 hét 6 nap
9 hét 6 nap
10 hét 6 nap